Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.

  És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl.

  És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.

  A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.

  A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.

  És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.

  És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának.

  Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl.

  De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.

  És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.

  És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl.

  És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza.

  És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.

  A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.

  És szóla az Isten Noénak, mondván:

  Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.

  Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.

  Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele.

  Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint.

  És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron.

  És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem.

  Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.