Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.

  Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.

  Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

  Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

  Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

  Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,

  És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

  A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,

  Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

  És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

  Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.

  Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

  És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

  Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.

  Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

  Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.

  Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.

  No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

  Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

  Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

  [És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

  Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;

  Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

  Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

  Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

  Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.

  Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.