Chapter 29

Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.

És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:

Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.

És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.

És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.

Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

És monda [Jákób:] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.

Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.

Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.

És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.

És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.

És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,

És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?

Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.

Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.

Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.

És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.

Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.

És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.

És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.

Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.

Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.

És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.

És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.

Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.

Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.

És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.

És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.