Chapter 20

És lõn ezek után, eljövének a Moáb fiai és Ammon fiai, és velök mások is az Ammoniták közül, Jósafát ellen, hogy hadakozzanak [vele.]

Eljövének pedig [a hírmondók], és megmondák Jósafátnak, mondván: A tenger tulsó részérõl nagy sokaság jön ellened Siriából, és már Haséson-Tamárban vannak; ez az Engedi.

Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdete az egész Júda országában bõjtöt.

Azért felgyûlének a Júdabeliek, hogy az Úr [segedelmét] keressék, Júdának minden városaiból is jövének, hogy az Urat megkeressék.

És megálla Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezetiben, az Úr házában az új pitvar elõtt;

És monda: Oh Uram, mi atyáink Istene! nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, a ki uralkodol a pogányoknak minden országain? A te kezedben [van] az erõ és hatalom, és senki nincsen, a ki ellened megállhatna.

Oh mi Istenünk! nem te ûzéd-é ki e földnek lakóit a te néped az Izráel elõtt, és nem te adád-é azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké?

És lakának azon, és építettek azon a te nevednek szentséges hajlékot, mondván:

A mikor veszedelem jövend mi reánk, háború, ítélet, döghalál vagy éhség, megállunk e házban elõtted (mert a te neved e házban van) és a mikor kiáltunk hozzád a mi nyomorúságainkban: hallgass meg és szabadíts meg [minket].

És most ímé az Ammoniták, a Moábiták és a Seir hegyén [lakozók,] a kiknek földjén nem akarád, hogy általmenjenek az Izráel fiai, mikor Égyiptom földébõl kijöttek, hanem mellettök menének el és nem pusztíták el õket;

Ímé ezért azzal fizetnek nékünk, hogy ellenünk jönnek, hogy kiûzzenek a te örökségedbõl, melyet örökségül adtál nékünk.

Oh mi Istenünk, nem ítéled-é meg õket? Mert nincsen mi bennünk erõ e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád [néznek] a mi szemeink.

És a Júdabeliek mindnyájan állanak vala az Úr elõtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben.

Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára (ki Benája fia, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia vala, és az Asáf fia közül való Lévita vala) az Úrnak lelke szálla, a gyülekezet közepette,

És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten.

Holnap szálljatok szembe velök! Ímé õk a Czicz hágóján fognak felmenni, és rájok találtok a völgynek szélénél, a Jeruel pusztájával szemben.

Nem kell néktek harczolnotok, [hanem csak] álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz.

Akkor Jósafát meghajtá fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborulának az Úr elõtt és imádák az Urat.

A Kéhátiták fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék.

És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának [onnan,] megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerõsíttettek; bízzatok az õ prófétáiban, és szerencsések lesztek!

Tanácsot tartván pedig a néppel, elõállítá az Úr énekeseit, hogy dícsérjék a szentség ékességét, a sereg elõtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az õ irgalmassága;

És a mint elkezdették az éneklést és a dícséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon fiai és a Moábiták és a Seir hegyén [lakozók] ellen, a kik Júdára jövének, és megverettetének.

Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy õket levágnák és elvesztenék; és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elõ.

A Júda népe pedig méne Mispába a puszta felé, és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg.

Akkor elméne Jósafát és az õ népe, hogy azoknak jószágait megzsákmányolják, és találának nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának [rólok,] oly sokat, hogy alig vihették el, és harmadnapig kapdosták a zsákmányt, mert felette sok vala.

Negyednapra pedig gyûlének a hálaadásnak völgyébe, mivel az Úrnak ott adának hálákat; azért azt a helyet hálaadás völgyének nevezék mind e mai napig.

Megtére azért Júdának és Jeruzsálemnek egész népe Jósafáttal, az õ fejedelmökkel egybe, hogy visszamenjen Jeruzsálembe nagy örömmel; mert az Úr megvigasztalta vala õket az õ ellenségeik felett.

És bemenének Jeruzsálembe, lantokkal, cziterákkal és trombitákkal, az Úr házához.

És lõn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen.

Megnyugovék azért a Jósafát országa, és békességet ada néki az õ Istene minden felõl.

És uralkodék Jósafát Júda felett. Harminczöt esztendõs vala, mikor uralkodni kezde, és uralkodék Jeruzsálemben huszonöt esztendeig; és az õ anyjának neve Azuba vala, a Silhi leánya.

És jára Asának, az õ atyjának útján, el sem távozék attól, cselekedvén azt, a mi az Úr szeme elõtt kedves dolog vala.

Csakhogy még a magaslatok nem rontattak le, és a nép nem készítette az õ szívét az õ atyái Istenéhez.

Jósafátnak pedig elsõ és utolsó dolgai ímé meg vannak írva Jéhunak, a Hanáni fiának könyvében, a ki azokat beírta az Izráel királyainak könyvébe.

Azután Jósafát, a Júda királya megbarátkozék Akháziával, az Izráel királyával, a ki gonoszul cselekedett vala;

Mindazáltal vele megbarátkozék, hogy hajókat készítenének, melyeken Társisba mennének; és a hajókat Esiongáberben készíték.

Jövendöle azért Eliézer, a Maresából való Dódava fia Jósafát ellen, mondván: Minthogy megbarátkozál Akháziával, az Úr megsemmisíti a te munkádat. És a hajók mind összetörének, és nem mehetének Társisba.